Kapcsolat

ANNO 1321

Röviden

Már így is több mint ötezer név szerepel rajta, de talán Ön is segíthet kiegészíteni

Megnézem

KÖSZÖNTŐ

Ivády Gábor vagyok a család Antal hadából. A családdal, családfával, Iváddal kapcsolatos kutatómunka nagy részét a szüleim, Ivády (Antal) Dénes és Ivády (Sütő) Ilona végezték az elmúlt hatvan évben, amelyért ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden olyan rokon, vagy érdeklődő nevében, aki most idelátogatott. A családfát, a honlapon található dokumentumokat személyes célra bárki használhatja, azonban további publikálásra, kereskedelmi célú felhasználásra csak és kizárólag  a szellemi tulajdon birtokosainak beleegyezésével jogosult. Kellemes időtöltést kíváunk!

Tudományos Kutatás az Ivádyakról

Dr. Nemeskéri János az 1950-es években akadémiai megbízatásnak eleget téve hosszú éveken keresztül tanulmányozta a családot. A kutatás az endogám közösségeken belüli rendellenességek vizsgálatáról, illetve az Ivádyak esetében pont ezek hiányának,illetve annak okainak kivizsgálásáról szólt. A jelenlegi családfánk nagyban hagyatkozott az akkori eredményeken, bár az általuk készített családfa számos hibát tartalmazott, melyeket azóta javítottunk.

Akikre büszkék vagyunk

Ivádyak, akik öregbítették a családnevet.

A családfakutatás története

Az elmúlt hatvan év bemutatása

Tovább olvasom Tovább olvasom Tovább olvasom Tovább Olvasom IVÁDYAK, IVÁDIAK Építsük együtt a családfát Legújabb HÍREK

KÉRJÜK LÉPJEN VELÜNK KAPCSOLATBA ÉS MI IGYEKSZÜNK MINÉL HAMARABB VÁLASZOLNI!

Kapcsolat Véleménye, kérdése, javaslata van? Amennyiben ön is szeretné elkészíttetni a saját családfáját, keressen meg bennünket, szívesen segítünk!

Ivády anekdóták

Ahogy az öregek méslték

mtakutatas TUDNIVALÓK A CSALÁDFÁRÓL

A családfa kiinduló vázlata “Az Ivády nemzetség ősei a hadak kialakulása előtt”. Közös ősünk Ivagy Imre volt, akiről még sikerült megtudni a leszármazottait. Ő az 1500-as évek végén és az 1600-as évek elején élt.

A családfa apai és anyai ágon is követi a leszármazottakat, így mindegy, hogy valakinek milyen mértékben és hány ősre visszamenőleg csörgedezik Ivády vér az ereiben, mi családtagnak tekintjük. Belházasságok esetén, amikor egy Ivády Ivádyval házasodott, a duplikációk elkerülése végett a leszármazottak bemutatása mindig az apai had oldalán folytatódnak, de ezt jelezzük az anyai ágnál is.

Két dimenzióban a csaldfát tökéletesen bemutatni szinte lehetetlen, a három dimenziós ábrázolásra mivoltjára pedig még nem jöttünk rá.

A leszármazási irány a családfán balról jobbra értelmezendő.

  Imrének három fia volt: születésük időrendi sorrendjében: György, János és Gergely. Az ő leszármazottaik tőlük jobbra találhatóak. Ugyanezen a vázlaton, a jobb szélen látható a hadak kapcsolódása. A jelenlegi hadak kialakulása az 1800-as évek elejére tehető. A hadak megnevezésére azért volt szükség, mert több személynek is azonos volt a neve és hogy egyértelműen meg tudják az azonos nevűeket különböztetni. A hadak az ugyanazon családból származókat foglalták magukba. Elnevezésük zömében a hadalapítók nevéhez kapcsolódott, de voltak ettől eltérő esetek is. Foglakozás alapján például a Sütő, Kovács, Esküdt és Bivalyos (ma: Bialos) hadat nevezték el, de vannak olyan hadak is, ahol a hadalapító feleségéről kapták a nevüket, mint például a Sulyok és Borsos. Őseink 1748-ig az Ivagy vezetéknevet viselték és ugyanez volt a település neve is. 1748 után változott meg a vezetéknév Ivády-ra és a település Ivád-ra. A változás okát egyelőre nem ismerem, de ha valaki ezt tudja, kérem, tájékoztasson róla.

  A ma élő leszármazottak jelentős része vagy Ivády, vagy Ivádi vezetéknevet viseli. Az utóbbi, anyakönyvi elírásból is adódhatott, de abból is, hogy az emberek féltek az “y” használatától, mert ez a nemesi származásra utalt és el akarták kerülni az üldöztetést, vagy zaklatást a szocializmus időszakában. A leszármazottak többsége azonban már nem Ivády/Ivádi vezetéknevű, mert az utódok az apjuk vezetéknevét veszik föl. Manapság egyre ritkább, hogy Ivády nő Ivády nevű férfihez megy feleségül. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy utódaik is Ivády-leszármazottak.

A családfa alakja nem fa alakú, mert az sokkal kevésbé kezelhető és bővíthető, ekkora létszámnál. A téglalpa alak szolgálja leginkább az átláthatóságot.

Nem könnyű eligazodni a sok név között, sokszor akár órákba telhet, mire megtalálnak valakit. Dolgozunk egy olyan verzión, amelyben kereshetőek a rokonok, de az adatbázis létrehozása sem kis feladat, nem beszélve a megfelelő szoftver magtalálásáról.

Amennyiben kérdése van, nem talál valakit, akkor nyugodtan kérdezzen és mi segítünk, bár ha például a hadat nem tudják megmondani, akkor több információra lesz szükség, mivel sok esetben nem csak a nevek azonosak, de még az anyjuk neve is.

A családfa több mint ötezer nevet tartalmaz. Tizenhét generációig nyúlik vissza a történelemben.

A hadak közül a Száka had teljesen kihalt.

Szeretnénk egy olyan rokoni adatbázist létrehozni, amely tartalmazza azokat az elérhetőségeket, amelyeken keresztül tudjuk egymással tartani a kapcsolatot. E-mail levelezőlista, Facebook csoport, stb. , De ez csak akkor működik, ha mindannyian odafigyelünk arra, hogy azon lehetőleg minden családtag szerepeljen!





Teljes Családfa Akikre büszkék vagyunk Ivádi Történetek Csaladfakutatas mtakutatas
Palóc nemzet
Főoldal Családfa Ivád Ivádi történetek Galéria Programok

IVÁDY CSALÁD