Csizmadia Andor 1953-ban írt “Az ivádi ember története” című tanulmánya
A Heves megye északnyugati sarkában fekvő kis Ivád községgel 1321-ben találkoztunk először. A község addig ahhoz a királyi birtokhoz tartozott, amely a pétervásári járásban Erdőkövesd, Nádújfalu, Pétervására és Ivád községekből állot s a várispánság idején egy birtoktestet képezett.
Csak a XV. században bukkan fel ismét “Iwagh” helynév alakjában, amikor e birtokról elnevezett két Ivágyi mint királyi emberek részt vesznek a dománházi birtokbeiktatáson. Hogy ezek az Ivágyiak kinn éltek-e a nekik nevet adó birtokon, nem tudjuk. Írott emlékeink a XVIII. századig minden Ivágyiról mint pétervásári lakosról szólnak. Ivádon mégis valami majorság, esetleg néhány jobbágyszállás lehetett, mert a törököknek az adófizetők után szorgalmasan kutató defterdárja 1555-ben Ivádot megemlítve, 3 elhagyott házat sorol fel, melynek lakói elfutottak. A XVI-XVII. században az Ivádyak Pétervásárán huzzák meg magukat és Ivády Dávidné, Zsófi asszony, nemkülönben Ivády Imre 1617-ben itt végrendelkeznek, az ivádi jószágban őket illető fele részről. A végrendelet megvilágítja azt is, hogy nemcsak az Ivádyak az egyedüli birtokosok. A török idő alatt más birtokigénylők is sűrűn jelentkeztek, akik a zavaros viszonyokat kihasználva, különféle adományleveleket szereztek az ivádi jószág egy-egy darabjára, s az ivádiak meg a többi részbirtokosok nem győzték az ellentmondásokat a hiteles helyek protocollumaiba felvétetni. A birtokosok nem is igen tudták, kiket vezettek be az ő földjükbe birtokostársnak. Mivel idegenek bevezetése az ivádi birtokba többször megismétlődött, az Ivádyak jónak látták, hogy egy újabb, most már részükre történö adománnyal tisztázzák a birtokhoz való jogosultságukat. Wesselényi Ferenc nádortól 1655 július 30-án nádori donációt kaptak Ivádra, a jászói konvent pedig 1656 július 17-én a beiktatást el is végezte. Ugyanebben az időben Ivády György, János és Gergely testvérek és gyermekeik II. Ferdinándtól nemességet kaptak s bár az adománylevél úgy említi, hogy parasztsorból (a conditione ignobili) emelte őket a király nemesi rangra, a szokványos blankettaszerű kiváltságlevél szövegének a tények ellentmondanak, és e kiváltságlevél inkább a nemesség megerősítésének tekinthető.
Ettől kezdve az Ivádyak tulajdonjogát nem is vonják kétségbe, de még sok bajuk van a pusztán osztozkodni akarókkal. Azért igyekeznek, amint erejük bírja, Ivád-puszta még mások által bírt részeit megszerezni. Végül is az egyik Pálffy, megúnva az Ivádyakkal való sok huza-vonát, olyan kézbe adta a maga birtokrészét, akikkel nehezebben bírhattak. Ez a birtokrész az Orczy bárók kezébe került, akik a Pálffy-örökösöknek 100 tallért és egy váraszói házhelyet adtak cserébe. Az Orczyaknak kedvezett az ivádi birtokszerzés, mert erdőkövesdi majorsági központjuk nem esett messze Ivádtól s remélhették, hogy idővel az ivádi birtoktestet kizárólagossággal követelhetik.
A XVIII. században az Ivádyak helyzete Pétervásárán is megnehezedett. A század elején a község akkori tulajdonosai, a Keglevich grófok Pétervásárán kastélyt építettek, ide helyezték hatalmas birtokuk majorsági központját és a kastélyban maguk is sokszor tartózkodtak. Mivel az Orczy bárók terjeszkedési vágya is fenyegette őket, az Ivádyak jónak látták, hogy kiköltözzenek az ivádi pusztára, mert itt közvetlenebbül védhették meg jogaikat. A Rákóczi-féle szabadságharc után beállott viszonylag biztonságosabb időkben már veszély nélkül lehetett a népes Pétervásárától mintegy 3 km-re fekvő pusztára kitelepedni, ahonnan könnyebb a kijárás a szántóföldre és időveszteség nélkül művelhetik földjeiket, a begazosodott elhanyagolt területen írthatnak, új szántókat, réteket hódíthatnak el a természettől. A birtok biztosabb védelmi lehetősége, a hatalmas Keglevich uraságok közelségétől való tisztesebb távolság s az intenzívebb és így gazdaságosabb földművelés azok az okok, amelyek az Ivádyakat arra késztették, hogy a XVIII. század elején elhagyták Pétervásárát és kitelepedtek a mai Ivádra.
Mint később tanúvallomások mondják, 1738-ban telepedtek ki az Ivádyak a mai községbe. Az akkor élő Ivádyak közül Dávid, László és János a falu közepén, a mostani ú.n. “kastély” parkjának területén, Gergely és fiai, István, Máté, Pál és Gergely pedig a mostani falu felső részén, a jelenlegi Sulyok, Bialos, Esküdt porták helyén építették meg fából készült, gerendákból álló házaikat.
Az Ivádyak ebben az időben még kis gazdaságok fölött rendelkeznek. Mielőtt kiköltöztek a jószágra, az egész ivádi szántóföld alig haladta meg a 150 magyar holdat. A mai 480 kat.hold (tehát 640 magyar hold szántó) csak jóval később, a század elején, részben a második felében, írtások útján alakul ki. Ha a három címszerző Ivády-testvért és azok leszármazottait tekintjük, egy-egy ágnak nem jutott több, mint 20-30 kat. hold szántó, mert még az Orczyakkal és a Pálffyak másik ágával is kellett osztozkodni.
Hogy mennyire nem volt nagyobb gazdaságuk, mutatja állataik száma. Az 1736. évi összeírás szerint a még Pétervásárán lakó Ivády Dávidnak 3 ökre, 1 fejőstehene, 2 lova, 20 juha, 5 telelősertése volt. Az Ivádon lakó ekkor már 4 családnál az összeírás 22 jármos ökröt, 1-1 fejőstehenet, 1-2 lovat, 8-12 fejős juhot, 7-10 telelősertést talált. Ha az összeírásoknál rendszerint le is tagadtak egynéhány állatot, a nagyállatok összeírása mégis hozzávetőlegesen valóságos volt s az akkor aránylag nagyszámú állattartás mellett egy-egy család gazdasága nem haladta meg az egész-telkes jobbágygazdaságot.
A földközösség. Az ivádi birtokosok földjeiket eleinte földközösségben művelték. Erre utalnak a XVII. századi végrendeletekben a “kötél föld” elnevezések. Más nyomai is vannak azonban a földközösségnek. Tanúvallomásokból tudjuk, hogy az ivádi határban lévő szántókat és réteket közösen bírják az Ivádyak, Pálffyak és Gáll Márton. 1729-ben Pálffy János Ivády Dávidnak egy kötél földet resignál.
A földközösség akkor szűnik meg, amikor az Ivádyak kiköltöznek a jószágra. A kevés szántót ugyanis mindenki írtással növelheti. Úgy egyeznek meg, hogy ki-ki szabadon írthatja a saját (tehát már felosztott) földje folytatásában lévő bozótot, vagy erdőt. Az írtott földet is sajátjuknak tekintik és ezekből perek keletkeznek. Megmarad azonban egyelőre a földközösség a réteken és megmarad jórészt a következő században is a legelőkön és erdőkön. Csak az Orczyaknak lett az erdejük külön kihasítva s az később Ivády (Hegyi) Gábor kezébe került. Az erdőközösséget a XIX. század második felében a tagosításkor szüntetik meg.
A földközösség erőt jelentett az ivádi közbirtokosság kezében kifelé minden behatolási kisérlet ellen az ivádi pusztába, ha pedig valaki mégis jogot szerzett, a földközösségen keresztül, makacsul ellenszegültek minden osztozkodásnak, és vélt jogaikat mindenáron megvédték. A közösség befelé az egyre szaporodó Ivádyak kisnemesi demokráciáját jelentette s hátráltatta, hogy közülük valamelyik ág vagy család elszakadhasson, feltörhessen, de azt is, hogy nincstelenné váljon. A földközösség - elsősorban a szántó- és rétközösség - felbomlása elősegíti a föld zálogba adását és lehetővé teszi, hogy a nagyobb anyagi erővel rendelkező egyik Ivády család, a későbbi ú. n. Hegyi had egyre inkább kiszakadjon a kisnemesi közösségből, másrészről pedig más családok teljesen elszegényednek, megkezdődik a parasztság differenciálódása, felbomlása.
A hadak megjelenése és a Hegyi had kiválása. A hadak kialakulása a XIX. század fordulójára tehető. Az első ismert had-nevet adó az az Ivády Pál, akit a többi Pál miatt megkülönböztetésül Pál Deáknak s az a Gergely, akinek leszármazóit feleségéről, Sulyok Juditról Sulyok melléknévvel tiszteltek. Elkülönül az Ivádyak legelőkelőbb hada is, a “hegyen” való településükről elnevezett Hegyi had, mely később a földesurakat adja Ivádnak. Ez a címszerző János leszármazottaiból, István, Dávid (felesége Simonyi Judit), János (felesége baráti Huszár Mária) ágon keresztül kezd emelkedni. A családban több generáción keresztül egy fiúgyermek van, nem osztódik a birtok, jó házasságok azt csak növelik.
János és baráti Huszár Mária fia, az 1766-ban született János a 80-as évek végén az egri joglíceumban tanul. Később megválasztják szolgabírónak s vele kezd a had emelkedni. Testvérétől, Antaltól az Antal had ágazik el. János fia, Gábor, atyja nyomdokain szintén elvégzi az egri joglíceumot, a vármegyétől ösztöndíjban részesül, majd befejezve tanulmányait, 1814-ben a vármegyei szolgálatban atyja örökébe lép. 1822-ben táblabíróvá nevezik ki a tehetséges fiatalembert. Atyja halála után 1823-ban 1547 szavazattal fölényes többséggel meg is választják a mátrai járás főszolgabírói székébe.
Gábor előnyösen házasodik. Felesége a nála 15 évvel fiatalabb mezőmadarasi és gojzesti Madarassy Mária nem hoz nagy hozományt a családba, de annál jobb összeköttetéseket. És ez ér valamit a feudális Magyarországon.
A Hegyi had ekkori fejének, Ivády Gábornak sikerül az, amit a címszerző ősök és utódaik egyike sem ért el: megszabadult minden vetélytársától Ivádon, visszaállította a régóhajtott zálogbirtokot Orczy József özvegyétől, Pejacsevich Franciskától. Az Orczy-juss megvételével Ivády Gábor 6 ½ jobbágytelekhez jut Ivádon s ezzel a 30-40 holdas közbirtokosból földesúr lesz.
A földesúri birtok megváltása Ivádon egyben a földesuraság átszállását is jelentette. Készült is rá az egész faluközösség, elsősorban az Ivády Dávid többi leszármazottai, akiknek éppen úgy joguk lett volna visszaváltani a zálogos birtokot, mint Ivády Gábornak. Azt mondják a mai öregek, hogy együtt is volt a pénz, ők vissza is akarták váltani, de a jogban járatos és tehetős Ivády Gábor a nehézkesebb atyafiakat egy nappal megelőzte. Ezzel végleg megpecsételődött a Hegyi had elsősége, melyet azután a Madarassy-családdal szerzett rokoni összeköttetések, még inkább Gábor fiának, Bélának a dúsgazdag örmény lánnyal, az erzsébetvárosi Csiky Jozefával való házassága betetőzött. Az Orczy-birtok megszerzésével azonnal megkezdi az allodizálást, a jobbágyföldeknek saját majorsági birtokához csatolását. Ezt olyan sikerrel folytatja, hogy az 1836. évi jobbágyösszeírás szerint már csak egy telken ül jobbágy Ivádon, holott azelőtt majdnem négy teleknek voltak jobbágygazdái.
Az egyetlen jobbágyon kívül csupán 3 házatlan zsellér szerepel a birtokon. Mikor az összeírók megkérdik, hová lettek a jobbágyföldek, a nyilván kioktatott telkes jobbágy azt vallja, hogy vízáradások elmosták, használhatatlanná tették. Más emlék is bizonyítja az Ivádyak allodizálását. 1831-ben Barta Gáspár széki lakos, volt ivádi jobbágyparaszt tesz Ivády Gábor ellen panaszt, hogy elvette rétjét s így le kellett mondania ivádi házáról. Ivády Gábor a becsárat nem téríti meg s másnak sem engedi eladni.
A kapitalizmus fejlődése Ivádon. A kapitalizálódás, mely a mezőgazdaság területén forradalmi hatású, Ivádon, ebben a nemesi keretek közt, de valóban paraszti módon élő közösségben is érezteti hatását. Megjelenik a verseny, a föld elhalászása, a termelés összpontosítása egy kisebbség kezében, s a többség proletársorba jut.
Az Ivády Hegyi had előretörése egyik jele annak, hogy Ivádon megindult a kapitalizálódás folyamata. A Hegyi had mezőgazdasági üzemekkel kisérletezik, egyelőre kisebb méretekben. A kapitalizálódás más jelei is megtalálhatók Ivád társadalmi és gazdasági életében. A versengés és a föld elhalászása egyre nagyobb ütemben folyik a XIX. század elején.
Előbb Orczy veszi meg az Ivádyak elől s nem utolsó sorban a szomszédbirtokos Keglevichek elől a Báthori-Mocsári-Darvas porciót, később az Orczyak is belátják, hogy a gazdasági központjuktól nehezebben megközelíthető Ivádon nem kifizetődő az Ivádyakkal való közös gazdálkodás. Ezért Orczy József bérbeadja az Ivádyaknak a földeket. Most a bérlet felett indul meg a versenyfutás. 1799-ben Ivády János, Gergely Péter 1-1, idősebb János pedig ½ házhelyet bérelnek ki, és a bérletben követik őket utódaik. Orczy József halála után pedig az Ivádyak egymás között versenyeznek az eladó birtokrész megvételéért. Végeredményként a Hegyi had győz.
A kapitalizálódás a parasztság felbomlását eredményezi. Így jön létre a falun két új tipus: a falusi burzsoázia és a falusi proletárság. A burzsoáziához tartoznak a piacra termelő, földműveléssel, annak legkülönfélébb formáiban foglalkozó önálló gazdák, kereskedelmi és ipari üzemek tulajdonosai. Noha számban csak kis réteget képeznek, mégis ők válnak a falu uraivá.
Az ellentétes póluson kialakul a falusi proletáriátus, a nincstelenek, a földnélküliek és a falusi proletárság legtipikusabb képviselői, a béresek, a napszámosok, a mezőgazdasági munkások is. Ezek eleinte még nem tartoznak az Ivády családhoz, főleg nem a XVIII. században. Egyik-másik vagyonosodó Ivádynál már ebben az időben is találunk bérmunkásokat, a perekben sűrűn szerepelnek szolgák, kocsisok: tudjuk, hogy a felvidékről, főleg Gömörből, magyar és szlovák aratók járnak le a nyári munkára. Megjelennek az Orczy és Pálffy birtokrészen mind nagyobb számban a zsellérek. Ezek azonban nem tartoznak az Ivády családhoz, legfeljebb rokonságba kerülnek egy-egy szegényebb Ivádyval. A család közössége még ebben az időben egységes. Még együtt lépnek fel minden perben, ha bárki részéről fenyegetik az ivádi pusztát.
A perekben a legtekintélyesebb Ivádyak, mint a família képviselői járnak el, a legelő- és erdőközösségek igazgatására még a XIX. század elején is mező- és erdőbírót választanak maguk közül. Még megvan tehát a nyoma a patriarchális életközösségnek. A tanúvallomásokból tudjuk, hogy Ivády Gábor táblabírót az ugyancsak Ivády családból származó mezőbíró a XIX. század elején is “öcsém-uram”-nak titulálta. A nemesi közösséget a hadnagy vezeti, amely állásra éppen úgy, mint a jegyzői tiszt betöltésére mindíg akad valaki az Ivády családból. Amikor tehát a parasztság differeciálódási folyamata már másutt igen erősen megindul, Ivádon a nemesi közösség a jórészt telkes-jobbágy életnívóján élő, de nemesi jogokkal rendelkező Ivádyakat még mindíg összetartja.
A feudalizmus bomlásának egyik tünete az is, hogy a mostoha viszonyok között boldogulni nem tudó ivádi közbirtokosok legszegényebbjei másutt próbálnak szerencsét, katonának mennek, vagy beállnak a feudális társadalmi rend ellenségei közé. A XIX. század 30-as, 40-es éveiben ez a folyamat napirenddé válik. Hogy fát loptak a közösségi erdőből, azt nem tekintette a faluközösség bűnnek. De nemcsak falopás terhelte az ivádi nemesek egy részének lelkét. A szegényebb hadak fiataljai, főleg a pásztoremberek állandó összeköttetésben állottak a betyárokkal, a feudális uralkodó osztály ellenségeivel. A bűnesetek rendkívüli gyakorisága szintén egyik tünete annak, hogy a feudalizmus Ivádon túlélte magát.
A jobbágyfelszabadítás. Az 1848-ban bekövetkezett jobbágyfelszabadítás semmi változást nem hozott Ivádon. A Hegyi hadnak két évtized alatt sikerült allodizálni egész birtokát s amikor a jobbágyfelszabadítás Ivádra érkezett, itt jobbágy nem volt, csupán zsellérek, béresek, napszámosok és gazdasági cselédek, akik nem részesedtek az úrbéri törvény előnyeiben.
A Hegyi had kiemelkedése a többi had közül véglegessé vált. Egyik tagja mindíg a birtokon maradt, a többiek politikai, közigazgatási vagy gazdasági pályákon helyezkedtek el. Gábor fiai közül Miklós a mátrai járás főszolgabírája lesz és az utak keresztezésénél épített kúrijájából intézi az egész pétervásári kerület ügyeit. A maga idejében palóc királynak hívták, mert olyan hatalom volt a kezében, ami a környékbeli palócok szemében felért egy királysággal. Mikor a Hegyiek öreg kúrijájából “kastély” lett, szükségessé vált a park bővítése. Rontotta a kilátást a Dávid és Kutri hadbéliek rozzant parasztháza, meg a közelebbi rokonságra is emlékeztetett. Megváltották hát a házakat jószóval, barátsággal, meg egy kis közigazgatási nyomással s adtak helyette telket a falu másik részén. A Dávidok, Kutrik azonban nem örültek ennek. Úgy érezték, leszorultak a “hegyről”, mely legalább illúziókban a régi vagyonosságot, jómódott jelentette.
A tagosítás. Az Ivády hadak legnagyobb keserűsége az ú. n. tagosztályból fakadt. Az atyafiak földbirtoka akkoriban már annyira felaprózódott, hogy azt művelni nem lehetett. A 30-50 parcellákból álló, nadrágszíjalakú földek nem voltak alkalmasak a fejlődő, de még az emaradt technikájú gazdálkodáshoz sem. Szükség volt tehát a tagosításra s ezt a faluközösség tagjai is belátták. A Hegyieknek meg éppen alkalmas volt, mert sikerült ezáltal egyesíteni a nagy birtoktestet, amely addig elég sok darabban feküdt, a többi atyafi földjébe ékelve, és inkább csak az Orczy birtok volt nagyobb egység. A falu hozzájárult ugyan elvben a tagosításhoz, de a kivitelezésétől nagyon félt. A tagosítás előkészületei áldozatot is kívántak s annak során vesztette életét az ivádi Páldeák-had egyik tagja.
A tagosítás mégis megtörtént. A Sulyokok meg a Dávidok ma is azt mondják: kétféleképpen jártak rosszul. Először, mikor beadták földjeiket a közösbe. Az ő földjeiket rosszabbul értékelték, mint a Hegyiek által beadott földeket. Másodszor akkor jártak rosszul, mikor kivették az új járandóságot. Amiket a Hegyiek kikaptak, azok voltak a legsilányabb földeknek feltüntetve, s ennek megfelelően aránylag többet kaptak. A többi hadbeliek meg aránylag kevesebbet, az ő járandóságuk jó földeknek voltak feltüntetve. Az eltolódás főleg az erdőknél és legelőknél szembeszökő. Kétségtelen, hogy Ivádon elég sok a rosszminőségű föld, vízmosásos szántó, rossz legelő és a Hegyi had kapott is ezekből. Az is igaz, hogy a község határát kitevő 2045 kat. holdból a tagosítás folytán a Hegyi had 1125 kat. holdat kapott, ami a község földterületének több mint fele. Mivel pedig még a legmerészebb tanúvallomások szerint is a Pálffy-Orczy juss nem volt több, mint Ivád egyharmad része, amihez a Hegyi-ágnak az ősi Ivády jussból rájutó 1/16 rész járult, a különbözet mégis nagy többletet jelent, amit a Hegyiek részben vétellel, részben pedig a tagosításnál előnyösebb sorsolás útján nyertek. Felhozzák a mostani öregek azt is, hogy mikor már megvolt a tagosítás, javítottak rajta, s az is az ő terhükre történt. A javítás tényleg végig van vezetve a földkönyvön, de az annyira rongált állapotban van, nem lehet kideríteni, mi volt az oka a javításnak, mely a legelőrészből még juttatott a Hegyieknek, Páldeákoknak és az Antaloknak. Ez a javítás is 153 holdat tesz ki.
A fejlődés utolsó szakasza. A XIX. század végén a környék kapitalizálódása nagy mértkben előrehaladt. Kiépül Ózd, bővülnek a borsodnádasdi, egercsehi, nováki bányák és az Ivády családnak azok a tagjai, akiknek már föld nem jut, bányába, gyárba járnak dolgozni. Hasonlóképpen bányász, vagy gyári munkás lesz a XX. század elejéig többnyire nagy családban élő Ivády családok egy-egy felnőtt férfi tagja. A családi munkamegosztás: szülők és gyermekek egy része ellátja a gazdaságot, egy vagy két férfi bányásznak, gyári munkásnak megy. Ők biztosítják főképpen a pénzt, mert naponként vagy hetenként hazajönnek s minden feleslegüket beszolgáltatják a nagycsalád közös pénztárába. Megindul az érdeklődés az új világ felé is, egyre több Ivády keres magának új hazát és kivándorol. A világháború is áldozatot kíván az Ivádyaktól. Sokan vonulnak be katonának; közülük 13 sohasem tér vissza, 1 pedig csak rokkantan.
Az első világháborút követő idő faluközössége már kezdi elfelejteni eredeti nevét is. A boltos táblájára az Ivády név helyett már csak a “Kovács” hadnév kerül, s ahogy a tagosításkor a földkönyvbe már Ivádynak csak a Hegyi-hadbéliek nevét vezetik be, a többieket csupán melléknévvel jelölik, úgy kezd elhomályosodni tudatukban az Ivády leszármazás, amit a Hegyiek is elősegítenek, a rokonság helyett inkább a távolságot tartván.
Az 1945. év forradalmi változást hozott Ivád és népe számára. Felosztották a földesúri birtokot, a legszegényebbek is földhöz jutottak. Feltöltődött az egykori birtokos had és az elproletarizálódott hadak egyenlőtlensége. A fejlődés mai szakaszában a szocialista munka lendületének megfelelően az ivádiak közül mind többen vállalnak munkát a környéki bányákban (Mátranovák, Istenmezeje, Egercsehi), gyárakban (Ózd, Salgótarján, Borsodnádasd), a helybeli dolgozó parasztság pedig 1950-ben megalakította a termelőszövetkezeti csoportot.
A történetírás folytatása. Eddig tartott Csizmadia Andor úr tanulmánya, mely megjelent a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztályának 1953-ban kiadott közleményében. Hangvételén érződnek az akkori politikai rendszer elvárásai. A mű értékét azonban nem a valós, vagy látszólagos politikai elkötelezettsége adja, hanem a történelmi kutatások eredményeinek a bemutatása. Ezért a munkájáért mindenképpen köszönet illeti meg az ivádiaktól, mint ahogy megköszönjük dr. Nemeskéri János antropológusnak és stábjának is az ivádiak kutatásában végzett áldozatos munkáját. Tekintettel arra, hogy Ivád története nem ért véget a szocialista fejlődés lehetőségének a kialakulásával, illő, hogy tovább folytassuk a történetírást.
A második világháború Ivád lakosságát is jelentősen megviselte. A férfi lakosság legjavának be kellett vonulnia katonának, itthon csak az asszonyok, a gyermekek, az öregek és rokkantak maradtak. Nekik kellett a családok megélhetéséről és biztonságáról godoskodni. A háború során 1944-ben először a német katonák szállták meg a falut, majd az oroszok. A lakosságnak kellett az élelmezésüket, elszállásolásukat, estenként lovaskocsikkal a szállításukat megoldani. A front viszonylag gyorsan, néhány nap alatt átvonult Ivádon, fegyveres harcok, lövöldözések inkább csak a határban voltak. Az Ivádról bevonult katonák közül heten hősi halált haltak, 21-en fogságba estek, 2-en súlyosan megsebesültek.
A háború után 1948-ban, a fordulat évében a kommunisták győzelmével megkezdődött a régi társadalom uralkodó osztályának a felszámolása. Ez megpecsételte Ivádon a Hegyi had sorsát is. Közülük aki tehette külföldre, főleg Ausztriába menekült. Akit elfogtak, mint például dr. Ivády Sándort, az 1932-es vizipólós olimpiai bajnokot, internálták. A Hegyi had birtokait felosztották a lakosság között, a kastélyt a parkjával együtt államosították.
A TSz szervezésekor a falu módosabb gazdáit azzal zsarolták, hogy ha nem lépnek be, kuláknak nyilvánítják és internálják. A TSz-nek nemcsak munkaerőre volt szüksége, hanem a tagok földjére, fogataira és igavonó állataira is. Az 50-es évek első felében a túlzott beszolgáltatások keserítették meg az ivádiak életét. Az emberek hangulatára a nyomor és kilátástalanság nyomta rá bélyegét. Az 1956-os forradalom egy rövid időre reményt adott arra, hogy változik a helyzet, de a szovjet megszálló csapatok mikor leverték a forradalmat, ez a remény is elszállt. Ivádon a forradalom alatt nem voltak tüntetések, az emberek békésen várták a helyzet alakulását. A TSz viszonylag jól működött, a tagok az ivádi földeken termeltek és ha nem is gazdagodtak meg, de biztosítva volt a megélhetésük. A 60-as évek elején ismét fölerősödött a TSz-szervezés és szinte a falu teljes felnőtt lakossága TSz-tag lett. Az ivádiakat hátrányosan érintette, hogy TSz-t a pétervásári Tsz-szel egyesítették és a vezetést a pétervásáriak kezébe adták. A TSz-elnök úgy döntött, hogy az ivádi határt legelőként fogják hasznosítani. Ezzel Ivádon megpecsételődött a földművelés sorsa. Aki tehette, főleg a fiatalok menekültek Ivádról, az idősebbek pedig már csak a háztáji kertgazdaságokban dolgozhattak, amíg erejük bírta. Így a falu teljesen elszegényedett, hátrányos helyzetűvé vált és állami támogatásra szorult. Az 1989-es rendszerváltozás Ivádot már nem tudta megmenteni az elsorvadástól. A TSz-eket megszüntették ugyan, de a korábban legelőnek szánt szántóföldek parlagföldekké váltak és nincsenek földművesek, akik ezen a helyzeten változtatni tudnának. A lakosság egyre fogy, a még megmaradt munkaképes emberek közmunkásként fillérekért dolgoznak. Vannak ugyan erőfeszítések a falu felvirágoztatására, fafeldolgozó üzemet hoztak létre a lakosság foglalkoztatására és savanyító üzemet is építettek, de a falu jelenlegi vezetése nem képes kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. A kulturális életet is igyekeznek fellendíteni, hogy a fiatalok kedvet kapjanak a faluba való betelepülésre, de egyelőre nem sok sikerrel. Ugyanakkor hollandok és belgák vásárolják föl a megüresedett házakat és elsősorban pihenőhelyként használják. Ezáltal a lakosság fogyása kissé lelassult. Az omladozó kastélyt és parkját szimpatikus budapesti család vásárolta meg és szépen rendbe is hozták azt. A volt TSz-tanya is magánkézben van a tulajdonos szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozik. Jelentős mennyiségű legelőt is vásárolt hozzá az ivádi és pétervásári határban. Az Általános Iskolát központi intézkedésre megszüntették, a helyén óvoda működik. A postát is felszámolta az állam a lakosság többségének akarata ellenére és helyette mobil postát üzemeltetnek. A falu éjszakai világításában jelentős előrelépés történt 2005-ben. Már a faluban minden villanyoszlopon alacsonyabb fogyasztású, de nagyobb fényerejű lámpatest világítja meg az utakat. Az utak állapota sajnos egyre rosszabb, mert felújításukra nincsen pénze a falunak. 2014-ben még volt egy nagy kátyúzás, és egy kis szakaszon aszfaltozás, de azóta semmi nem történt. A szenyvízhálózat kiépítésére is nagy szükség lenne, 2015-től pályázat is van rá, de az önkormányzat valamilyen okból nem ad be rá pályázatot. A járdák építését is folytatni kéne, de nincs miből. Az ivóvíz-hálózatot az ötvenes évek elején kiépítették és később a gázvezeték hálózatot is. Alig van a faluban olyan lakás, ahol ne lenne fürdőszoba, gáztűzhely, hűtőszekrény és színes TV, mely már műholdról működik. Majdnem mindenkinek van mobiltelefonja, sok helyen meghagyták a vezetékes telefont is.
Hogy Ivád jövője hogyan alakul, nehéz megjósolni. A nehézségek ellenére is kimutatható jelentős fejlődést láthattunk 2014-ig. A központi intézkedések azonban arra engednek következtetni, hogy országunk vezetőinek nem nagyon fűződik érdekük ahhoz, hogy a falusi lakosság jóléte biztosítva legyen. A remény és a tenniakarás azonban még él a lakosságban és ez meghatározó lehet a jövője szempontjából.
Kapcsolat
Történelmünk részletesebben
