(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
Az ivádi kántor - aki mellesleg mondva, nagyon Dávid-termetű ember volt - a jobb javadalmazású Szajla községben akarta magát megválasztatni. A pap meg a jegyző mindent elkövettek az érdekében, de a nép között sok volt az ellensége.
-De mi kifogásuk van az ivádi kántor ellen, mikor az a legjobb tanító az egész járásban? - faggadta a jegyző az öregbírót.
-Hát këérëm igën szeépen, azt hátrátattyák bennë, hogy az urakval barátkozik; mëg hogy a puskát szerettyi. No mëg esz szó annyi mint száz letjobban azt vetyik okoó, hon nagyon kicsíny. Oszt tekëéntetës jegyzeő úr, magam is rátérëk, hogy illyen nat templomot aminyeő az emmijeőnk,nem lëhet ollyan kis semmi embërvel elcsúfítanyi.
Hoótt a hoóttval...
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
Nagybetegen feküdt az ivádi tanító szép fiatal felesége. Vasárnap délután - falusi szokás szerint - egymást érték a beteget látogató asszonyok. Az egyik vígasztalta, a másik halálra ijesztette az amúgy is kétségbeesett férjet.
László Tera, a társulatosok feje így vélekedett:
-Mág veégi van, a lelkëmnek: láccik a halá-ház is a kezén. Vesszek el, ha mëgëéri a rëgvelt.
Dávid Fáni meg így vígasztalta a szintén könnyező tanítót:
-Szabad az Isten minnyájoónkval. Sosë búsollyék kántor úr, maga meé fiatal embër s - hoótt a hoóttval, evelen az evelenvel...
Ahogyan ő gondolta
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
A beszéd-értelemgyakorlatok keretében az érzékszervekről beszélgetett a tanító az ivádi I.-osztályos palócokkal. Elmondotta, hogy szemünket azért adta a jó Isten, hogy lássunk... a fülünket, hogy halljunk.
Felszólítja a kis Ivády (László) Jancsit s kérdi tőle:
Kis fiam, hát azt meg tudnád-e mondani, hogy az orrodat miért adta a jó Isten?
Adeé, hod tifújjam! - felelt a kis selyp gyerek, a ránézve leggyakorlatibb oldaláról fogva fel a dolgot.
Talpra esik
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
A palóc király (Ivády Miklós mátrajárási főszolgabíró) híres szépségű leánya, mennyasszony korában sokat betegeskedett. Az esküvőt megelőző héten beszéd közben a tanító azt javallotta az apjának, hogy tekintettel a gyengélkedésére, jó lenne az esküvőt elhalasztani.
Az öreg úr egy darabig hallgat, azután a szokott pajkosságával odafordul a tanítóhoz:
-Nem hiába, hogy fiatalember, de nem is ismeri az asszony-népet. Öcsém, olyan az asszony, mint a macska: akármilyen magasról hajítjuk le talpra esik...
Pegy nekeőnk pincénk sincs
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
Az Isten jelenlétéről beszélget a tanító az I. osztályos kis palócokkal. Magyarázgatja nekik, akárhol és akármit cselekszünk, azt a jó Isten tudja, látja: mert mindenütt jelen van...
A magyarázat alatt egy magasabb osztálybeli gyerek billegeti ujját, a 10-12 éves Kama Ignác. Szólásra jelentkezik.
-Mit akarsz, fiam? - szólítja meg a tanító.
-Tanítaó úr, keérëm igën szëépen, ott van a jaó Isten az emmi pincénkbe?
-Ugyan Ignác fiam, még te is kérdezhetsz ilyet! Hisz neked már tudnod kell, hogy az Isten mindenütt jelen van - mennyben, földön és minden helyen, tehát a pincétekben is ott van.
A gyerek a megszégyenültet színlelve ül le, de ahogy a tanító leveszi róla a szemét, pajkos vigyorgással súgja a szomszédjának:
-He-he-he pegy nekeőnk pincénk sincs!
Hogy tudhatná
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
1890-ben Ivádon a tanító végezte a népszámlálást. Mikor a Dávid-hadra került a sor, otthon volt a család feje is, a 60-65 esztendős Dávid Palya.
-Hány esztendős Palya bá'? -kérdi a tanító az öreget.
-Mit tudom, nem tudom (ez volt a szavajárása) keérem igen szeépen, vagyok vagy harminc.
-Az nagyon kevés volna, atyus, - szólt mosolyogva a tanító.
-Hát akkor lëhetëk 35 is, - mondja tovább egész jóhiszeműleg az öreg.
-Mit gondol? Én vagyok 35 éves, pedig magának fia lehetnék!... De azt csak tudja, mikor született?
Erre az öreg már szinte méltatlankodva felel:
-Hot tudhatnaám azt, keérëm a jó Istenre, 'sz nagyon hitvány gyermëk vaótam meég én akkoriba!
Nem tudnak a doktorok semmit
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
Súlyos betegen feküdt az öreg Ivádyné. Az orvos kétszer is meglátogatta naponként, de a beteg állaponta csak nem javult. Olyan volt betegsége, amelyről azt szokták mondani, hogy Isten az orvosa. Maricska neném, a ház régi bejárója ápolta a beteget. Ő sürgött-forgott körülötte éjjel-nappal, igaz hűséggel és szeretettel, amilyenre egy ilyen, a családhoz nőtt öreg asszony képes. Az utolsó napok egyikén, a család faggatására az orvos kijelentette, hogy nincs mentség: a betegnek gyógyíthatatlan ideg-baja van. Az orvos nyilatkozatát hallotta a hűséges ápolónő, Maricska neném is. Elöntötte a méreg. Az ő szemében elvesztette az orvosi tudomány minden hitelét. Nem is állt meg benne a méltatlankodás; átszaladt a kántornéhoz s zokogva tört ki:
-Jaj lelkëm nemzetës asszonykám, fëlakasztom magam! Nem tunnak a doktorok sëmmit. Most is aszongya a pétërvásári doktor, hogy az öreg tekeéntetës asszonynak hideg-baja van; oszt lelkëmadta ús sűt a testyi, akar zsarátnak... Ha én a tekeéntetës úrnak vaónék, az illyen doktort a portámra së ereszteneém.
Fára mász
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
Miklós estején sok vendége volt az öreg Ivádynak, a palóc királynak. Éjfél után, mikor már az urak a kalábert nemzetire fordították, a Palkó hajdú olyan volt, mint a csap. Ilyenkor az ő hívatala a ház régi mindenesének a nyakába szakadt, akit az egész járás Laci sógornak titulált. Most is Laci sógor cserélte ki az üres üvegeket, ő töltött pipát és ő ugrott a konyhába, ha valamelyik úr feketét áhított. Ha dolga nem akadt, meghúzódott a nagy ebédlő egyik sarkában. Onnan nézte azt a kompániát, amelyikben az ura játszott. Mikor az öreg söpörte be a kasszát, mindíg helyeslőleg bólintott a fejével; ha meg az a kártyáját szidta, egyet csóvált a fején és nagyot sóhajtott. Hűséges cseléd volt. Hogy mit játszottak, arról fogalma sem volt, mert a kártyától úgy félt, mint a rontástól. Egyszer egész garmada bankó kerül az asztal közepére és a házigazda nyeri meg. Laci sógor alig várja, hogy a konyhába érjen, ragyogó képpel dicsekszik az ott mulatozó vendégkocsisoknak:
-Meé most is külmb embër a mi uraónk. Az elébb is egy boglya bankaó van eleőttök. Soká hanyakonnak köreőlöttë. Eccër az öreg elkiáttya magát, hogy: fára mász! (három ász) - s besëpri a nacs csomaó peézt.
Óvatosság
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
A palóc király (Ivády Miklós főszolgabíró) meg Horváth Bandi, a leleszi jegyző, azzal a szándékkal látogattak el Parádra, hogy Kiss Matyinál, a jegyzőnél csinálnak egy görbe napot. Matyi bátyánknak éppen kiürült a hordója, hát a kocsmából hozatta a bort. Vacsora után olyan sűrűn bújdosott közöttük a pohár, hogy Kiss Matyi, az irodában szunyáló kisbírót e szavakkal állította az ebédlőajtó elé:
-Itt tartózkodj, fiam; majd borért szaladgálsz.
Horváth Bandinak szembetűnt, hogy a kisbíró mindíg egy pintessel kocorász a zsidóhoz. Nem is állta meg szó nélkül:
-Matyi bátyám, miért nem küldesz egyszerre két üveget? Hisz' ami megmarad, majd jó lesz holnapra.
-Igazságod van, öcsém, - fogadta meg az öreg a jó tanácsot.
Azontúl két pintessel forgolódott a kisbíró. Éjfélfelé, mikor a két testes üveg harmadszor került az asztalra, az öreg Ivády megelégelte a mulatságot. Lefeküdt a szomszéd szobában. A két nótárius még elmorzsolgatta az egyik üveg bort. A másikat Matyi bácsi félretette az ablakba, hogy majd jó lesz holnapra. Azután készültek ők is aludni. Már vetkőzni kezdtek, mikor a pajkos Horváth Bandi megszólal:
-Matyi bátyám, van-e macskátok?
-Van biz, öcsém, a lányomnak kettő, akár egy-egy bárány! Miért kérdezed?
-Azon gondolkodok, bátyám, hogyha valamelyik macska beszabadul a szobába, le találja verni az ablakból az üveget: se bor nem lesz, se üveg. Nem lenne-e jobb, ha meginnánk azt a kis bort?
-Igazságod van, öcsém. Mentsük, ami megmenthető: igyuk meg.
-De a teremtéseteket, már magam is kimegyek segíteni! Látom, hogy úgyse hagytok aludni, míg bort érëztëk a háznál.
És megitták a bort, hogy a macska semmibe ne tegye...
Hivatal
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
A palóc király főszolgabíró korában is Ivádon lakott az ősi kúriáján. Jóidőben gyalog szokott leballagni Pétervásárára a hívatalába. Egyik szép őszi reggel, ahogy lemegy, csak Matyi hajdút találja az irodában.
-Nem volt még bent Holló szolgabíró úr? - kérdi az öreg hajdút
-Vaót, keérem alássan - válaszol Matyi - meé tënnap estefelé láttam elmënnyi a meéltaóságos goróffal. Úgy hallottam, hogy Mályinkába mëntek vadásznyi.
-Hát a vőmet, Drizsnyey szolgabíró urat, nem láttad?
-Láttam bíj én, keérëm igën szeépen, valami ëggy félaórája, mënt el a kis kocsin. A vizslát is vittë, í hát gondolom, eő is vadásznyi ment.
-Hát az írnok, volt-e már idebent?
-Nem vaót, keérëm alássan. Rizsnyei tekëntetës szolgabíraó úrval mënt el eő is
Erre az öreg felfortyan, odaugrik a szoba egyik sarkában levő elkobzott ócska fegyverekhez, felkap egyet, a Matyi nyakába akasztja:
-No az ebadta, ereggy te is vadászni! Úgy látom, maholnap magam leszek: szolgabíró, írnok, meg szolga is - egy személyben.
Nem muszáj mindeé pipáznyi
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
Ivády Miklós főszolgabíró megyebizottsági ülésen járt Egerben, Kutyi Sándor bíróviselt palóc fuvaros alkalmatosságán. Téli alkonyattal metsző északi szélben indultak ki a városból. - Mikor az országútra kapnak, Ivády összeigazítja magán a bundát s odaszól Kutrinak:
-Hideg lesz az éjtszaka, hé!
-Ab bijony. Eleég vaóna, ha gerebënnek mënneé, - jegyzi meg a palóc.
-Oda se nézz neki, gyujts rá.
A palóc megcsederi a lovát, az ostornyélre ráül, a gyeplőt a lőcsbe akasztja és pipát tölt. Mikor ezzel elkészül, sokáig kotorász a csuh'-ujjában. Utóljára is megcsóválja a fejét. Ez a rosszaló főcsóválás annyit jelentett: hogy a tűzszerszám (acél, kova, tapló) otthon felejtődött. Előveszi hát a nagy pakli tarkatetejű masinát (olyan nagy volt, hogy az ivádi Nyúszeőr zsidó kettőbe sem ad annyit) s hol jobbra, hol balra hajolva a kocsiban, kezdi gyujtogatni. De a szél annyira ellene esküdött, hogy - bár a pakli felényire apadt - palócunk füsthöz nem juthat. Közben meg-megzavarja lovait s a föld népét jellemző türelemmel, újra meg újra üszköli a makráját, de mindíg csak eredménytelenül. Már Kőrös pusztához közelednek. Egertől - idáig jó kétórányi az út. Eddig tartott a nagy pakli masina. Mikor az utolsó szál gyujtót eldobja, egyenesre húzza a derekát s a pipáját e szavakkal szúrja a kalapja mellé:
-Ej, nem muszaj mindeé pipáznyi!
Csomor Pista meg az atléta
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
Cirkusz érkezett Pétervásárára. Csak olyan négy vert-lovas cirkusz, inkább komédiáscsapat. Holló Géza volt soros a szolgabírói hívatalban, mikor a direktor a törvényszabta játékengedély végett jelentkezett. A jókedvű palóc szolgabíró éppen javában faggatja képességei felől a bőbeszédű komédiást, amikor beköszön Csomor Pista, a báránytermészetű, de nagy erejéről ismert, hatalmas termetű útbiztos. A kis félbeszakítás után a direktor folytatja referádáját:
-Van kém ássan egy atlétám, Petroff, orosz származású. Bejártam tizennégy országot és nem találkozott ember, akit a birkózásban le nem győzött volna.
-No mindent elhiszek abból, amiket elbeszélt, - szólt közbe Holló - de, hogy olyan erős volna az atlétája, azt már nem hiszem. Itt van az útbiztos úr, - fogadom, úgy teremti földhöz a maga atlétáját, hogy arról kódul.
-Az nem létezik, kém ássan, -veti ellen teljes biztossággal a direktor.
-Pista, - fordul az útbiztoshoz Holló - aki teremtése van, ne hagyj cserben! Mutasd meg a muszkának, hogy a magyar ember sem utolsó...
A csöndesvérű Csomor elmosolyodik, azután megszólal:
-Bolondos, hisz' csak nem birkózom meg a publikum előtt egy komédiással.
-Iszen nem is úgy gondoltam én, öregem, (Csomor már akkor beletaposott az ötvenbe), hanem itt az irodában... A direktor úr idehozza emberét, te meg nyolc szem közt a földhöz ütöd.
És ezt a nekitüzelés olyan hangján mondotta, hogy Csomor csak ennyit szólt rá:
- Jó-jó. De ha kiszivárog az eset, mit mond a világ?
-Már hogy a fenébe szivárogna! Te a muszkát a földhöz csapod és ő ezzel bizonyára nem dicsekszik. A direktor sem. Bennem meg cask bízhatol?
-Egye meg a macska, hát nem bánom, - állt kötélnek Csomor.
Most Holló a komédiáshoz fordult:
-Hát csak jöjjön az atlétája rögtön. De tudja meg, ha ő húzza a rövidebbet, nem adom ki a játékengedélyt.
-Kérem ássan, - indult útjára nagy hajlongások között mosolyogva a direktor. Míg az emberéért járt, az ármányos Holló annak az örve alatt, hogy valami fontos elintézni valója akadt, papírost vesz elő és az egész tréfát hirtelenében megírja az éppen szabadságát élvező főszolgabírónak. (Ivády Miklós a heccmesterségben nem igen állt alatta kollégájának és az útbiztossal szintén barátságot tartott.) Mikor az írással elkészült, beszólítja Matyi hajdút s azzal adja át neki, hogy vigye azt a járásbírósághoz. De mikor a hajdú kiment a hívatalból, ő is utánalépett s kiigazította a parancsot, hogy Ivádra vigye az írást a főszolgabíró úrnak és szóval is mondja meg: ha csak teheti, jöjjön azonnal. Alig hagyta el Matyi az irodát, ott termett a direktor a középtermetűnél alig magasabb, de széles vállú, izmos Petroffal. Holló (talán 1849 jutott eszébe) odasompolyog Csomorhoz
-Ne kíméld a muszka teremtésit, vágd oda, hogy vízzel kelljen fellocsolni!
-Ne búsulj, öccse, - nyugtatta meg amaz Hollót a szándéka felől.
Azután nem sokat teketóriáztak; az ajtót becsukták, két íróasztalt félretoltak, hogy térséget nyerjenek. Mikor ezzel elkészültek, a két birkózó ingre vetkőzött - és összementek. Először karral próbálkoztak: tologatták egymást előre, hátra. (Mindjárt meglátszott, hogy az atléta ügyesebb, de sorsát Petroff; de egyik jobbra-balra hajlásnál. Csomor egészen elkapta a derekát, egy párszor meghimbálta a levegőben és úgy vágta az iroda egyik oldalába, hogy egy asztal felborult, két szék meg lábatörötten reccsent össze. A direktor kétségbe esett. Olyan lett, mint a meszelt fal, az atléta pedig nem palástolható fájdalom között vánszorgott a padlóról. Csomor fordult Hollóhoz:
-Szegény muszkát nagyon odataláltam csapni. Add ki az engedélyt az istenadtáknak, - megszenvedtek érte.
Az engedélyt meg is kapták és szomorúan bandukoltak el. Alig, hogy ezek távoztak, kocsi áll meg a szolgabírói hívatal előtt. Holló kitekint az ablakon s színlelt meglepetéssel kiált fel:
-Ni-ni, az ebadta, mit keres itt Miklós bácsi?! (Megjegyzendő, hogy Ivád Pétervásárához kocsin alig tíz percnyi járó.) Mit mondunk már most erre a felfordulásra? - szeppen meg az útbiztos. El ne szóld már magad az öreg előtt, Géza.
Be se végzik jól tanakodásukat, belép Ivády. Hollót köszönti, a mellette álló Csomort szóra se méltatja. Ez kérdő pillantást vet Hollóra, azután közelebb lép az asztalnál kotorászó Ivádyhoz, kezét nyujtja feléje s megszólal:
-Jónapot Miklóskám, hát engem már meg se akarsz ismerni? Ivády hátrakapja a kezét, haragos arcot vág s ráförmed:
-Az olyan emberrel, aki annyra megfeledkezik magáról, mint az úr, hogy egy csepűrágóval birokra kel, nem fogok kezet. Már a város végén megállított a járásbíró, meg a patikus, hogy tudom-e mi az újság?... Az útbiztos megbirkozott a tegnap érkezett komédiásgrupp atlétájával! Hallatlan gyalázat!
Ezekre a szavakra Csomorral felfordult a világ. Keserűen szemrehányó pillantást vetett Hollóra és halotthalványan támolygott ki az irodából. Az öreg főbíró elbeszéltette magának az egész birkózási ugratást, azután a sikerült tréfán jót nevettek.
-Hanem, te Géza, - szólal meg Ivády - úgy láttam, hogy az a mafla Pista nagyon a lelkére vette a szavaimat. Jó lenne, ha átlépnél hozzá. Amilyen érzékeny ember, még valami bolondságra vetemedik. Később azután magam is átnézek.
Holló hasonlóképpen vélekedett. Fogta a kalapját és indult. Odaérve, bekopogtat. Belülről semmi hang. Benyitja az ajtót. Csomor az íróasztal mellett ül, fejét a két tenyerébe horgasztva, vadászfegyvere pedig odakészítve az asztal mellé. Mikor az ajtónyitásra megfordul s meglátja Hollót, rákiált:
-Eredj, ne közelíts hozzám! Megöltél!
-Ni-ni, az ebadta. - kapadozik szóba Holló - Csak nem bolondultál meg, öregem! Az egész dolog ártatlan tréfa.
Azzal hozzáugrott és átölelte a nyakát.
-Micsoda? Tréfa? Hát a járásbíró, meg a patikus - a világ nyelve? - nyögött fel Csomor.
Az utolsó szónál megint csak kopogtatás hallatszik és "szabad"-ot sem várva, betoppan Ivády. Kettősben magyarázzák azután Csomornak, hogy az egész dolog egy jól sikerült hecc, amelyről a két komédiáson és hármukon kívül - senki egy árva szót se tud. Erre a szelídlelkű óriás elmosolyodott, megcsóválta a fejét és csak ennyit mondott:
-A ponciusotokat, de jó bolondra is akadtatok bennem. Kisvártatva meg kikiáltott: -Kati hozz fel két üveget, de a nagyobbik fajtából!
A nandrág
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
November vége felé járt az idő. Kopóztunk a leleszi erdőn. Délig havas eső vágott bennünket. Délután metsző északi-szél támadt, kiderült és a csuronvizes felsőgúnya csonttá fagyott rajtunk. Mikor kétóra felé tanyára vergődtünk, az öreg Sunyin kopogott az egy szál gatya, mintha bádogból kovácsolták volna. Azért egy szóval sem árulta el, hogy fázik; csak ennyit mondott:
-Khő! - kutya morc ideő van.
Azután Puporkával tűzrakáshoz fogtak Míg ők tüzet igazítottak, arról beszélgettünk, hogy milyen csodálatosan terem a magyar föld népe. Ha a magunkfajta ember ennyire átázna, holtbeteg lenne bizonyosan. Végre abban állapodtunk meg, hogy az öreget legközelebb nadrágba bújtatjuk. Mert az ő testén, noha 70 felé taposott, életében sose volt nadrág.
-Öreg, holnap vagy holnapután beballag ked pétervásárára. Adok egy nadrágot, meglássa csak, de jó hasznát veszi az ilyen kegyetlen időben, - szólította meg Keglevich Gyula gróf
-Köszönöm a jóakarattyát, uram. Az Isten aágya mëg azeé is. Hát bijony rámfér, mer innet-tova kezdëm érzenyi, hogy énfëlëttem is mindënnap ën nap múlyik. (Itt elgondolkozott) Csakhogy nem jaó lëssz an nekëm: mer' ëggy a', hogy kicsúfoónak bennë, no meg oszt' úgy mongyuk mëg, ahogy igaz - értenyi is këll annak a mestërsëégit, - hálálkodott szabbódóan az öreg.
-Semmi okoskodás Andris, - szólt rá Ivády Károly - elmëgy ked a nadrágért s ha legközelebb vadászni jövünk, benne találjam, mert megharagszok.
-No-no, - felelt Sunyi félig megnyugtatólag
Másnap azután csakugyan lement a nadrágért.Valami két hét mulva, kemény csikorgó hidegben megint a leleszi erdőre indultunk. Már az úton eszünkbe jutott az öreg Sunyi, meg a nadrág. Előre azon mulattunk, hogyan fizeti ki majd Holló Gézát, aki már jelezte, hogy az öreget, mint nadrágos-embert egyre urazni fogja. Leleszen, mint rendesen, a Sunyi háza előtt állunk meg. Az öreg egy perc alatt künn terem. De a nagy meglepetésünkre, most is derékig érő ködmön van rajta, azon alul meg az egy szál rövid gatya.
-Hát a nadrág hol van!? - ripakodik rá Ivády Károly.
-Eleé së hozza uram; vesszën mëg a szentyi, meé' akki kitanáta is valaha! - morgott bosszankodva Sunyi.
Azután fel akart ülni az elemózsiás kocsira a durucához, de Ivády Károly nem engedte. Oda parancsolta a szánka-bakra, ahová nagy kénytelen-kelletlen föl is kapaszkodott. Más alkalommal, ha ilyen szép téli reggelen vadászatra mentünk, a vén Sunyi nem fogyott ki a beszédből:
Minden hajtásra volt valami bíztató megjegyzése. Ma azonban hallgatott, mintha kicserélték volna. De Ivády Károly nem hagyta annyiban, megint csak a nadrágot hozta elő:
-Andris, mondja csak, hol hagyta a nadrágot?
-Az öreg hármat köhintett és sokáig köszörülte a torkát. Végre megszólalt:
-Hát ha mëg këll vallanyi, uram, mëmmondom. Otteé van a nadrág Poókosvára alatt a nagy gyurtyánfa töveébe... Mer új jártam vélë, attaó tartottam, hogy ím kicsúfoónak bennë, hát alaóra húztam a gatyám alá. Tënnapeleőtt hon nagyon hideg vaót, aszongya Erzsu, hogy forralt tejet igyak, maj' jobban kiállom egész nap az erdeőn. Mëg is ittam ëj jaó szëélke tejet s úgy indoltam fël a veőgynek. Ahogy Peskeőt elhagyom, mëmmordol a hasam... De hogy vagy két szeker gyött utánnam, csak abba vaótam, hogy elhúzom míg elmellyőznek. Úgy is vaót. De akkorra mág annyira siheteős lëtt a doógom, hogy elfelejkéztem a nadrágró, oszt - csúf lëtt az ëéletëm... Annak valaó a nadrág, uram, akki értyi a mesterseégit.
A német dugó
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
Puporka Laci volt az ivádi és leleszi vadászatok főszakácsa. Olyan csurdított szalonnát, meg pirítóst nem csinált a Mátra alján senki, mint őkelme. Az ő nyakában lógott a nagy kulacs is az Ivády-urak 30-éves vígasztalója. Ha a cigány jól tartott bennünket az öreg szeredásból s maga is harapott, neki is rendesen kijárt az egy csanak bor. A kulacs meg a szeredás azután visszakerült a nyakába. A szeredás tartalmának ritkán akadt híja. De ha valamely sikerült délutáni hajtás után a társaság egyik-másik tagja nyálitóra toborzott, az ebédnél félig-hagyott kulacsban alig kotyogott egy-két kvaterkára való. Természetesen mindnyájan a durucának estünk: szidtuk, mint a bokrot. De őkelme azt tartotta, hogy az Isten azért adott a cigánynak két fület, hogy ami az egyiken bemegy, a másikon kieressze, nyelvet meg azért, hogy ha szorul a kapca, letagadja a csillagot is az égről. Nem is ismerte be soha, hogy a bor az ő révén tűnt el a kulacsból. Egy alkalommal idegen vendége is volt a társaságnak. Hazamenőben inni akarunk; hát a kulacsból alig kerül ki három kvaterka. Kicsinyen múlt, hogy Ivády Károly meg nem bérmálta a cigányt.
-Sose mérgelődjék, Károly bácsi. - csillapította Gyula tanácsos az öreget, - majd segítek én a bajon hamarosan.
Segített is. A legközelebbi útján olyan dugót hozott Pestről, amelyet egy csavarkulccsal egészen a kulacs nyakába lehetett mélyeszteni. Az új dugó titkát mindenki tudta - a cigányon kívül. A legközelebbi vadászaton az ebédnél úgy vettük ki a dugót, hogy a more észre ne vegye. Ebéd után, a szokás szerint, - ő is megkapta a maga részét. Mikor a kulacsot a szeredás tetejébe akasztja, - a tanító színlelt komolysággal fordul hozzá:
-Duruca, pszt' megint úgy cselekedj, ahogy szoktál: estére üres legyen a kulacs!...
Amaz cigányosan mosolygott, azután elvezette a kopókat a jelzett völgynyílás felé. A cigányt olyan állásra rendeltük, hogy a társaság minden tagja ráláthatott. Javában hajtanak a kopók. A duruca fához támasztja a puskáját, kiveti a szájából a bagót. A nyakából leakasztja a kulacsot, megrázza, hogy tájékozódjék a tartalma felől. Azután körülnéz, lecsavarja a tetejét és felhajtja. Természetesen a kulacs megtagadja a szolgálatot. Leemeli a szájától s a füléhez közelebb tartva, megint megrázza, azután felhajtja ujra - eredmény nélkül... Ekkor már a társaság valamennyi tagja együtt volt s némelyik a földön hempergett nevettében. A cigánynak eszeágában semvolt, hogy mennyire mulatunk a felsülésén. A második kisérlet után balkarja alá szorítja a kulacsot, a késével a nyakába piszkál, azután belepislog és hosszasan csóválja a fejét, végre visszaakasztja a szeredás tetejébe. A hajtásban nem hangzott puskaszó. Magunkhoz füttyentettük a cigányt.
-Kürtöld össze a kutyákat, morekám, gyerünk odább egy házzal, - szól Ivády Károly a megérkeztére.
A kürtszóra a kopók lassacskán előkullognak. Indulni akarunk.
-Károly bácsi, sose vót jó a hamari dolog! Egy tapodtat se, míg egyet nem iszunk, - szólal meg a mindíg jókedvű miniszteri tanácsos.
-Jó lesz biz az, jó lesz.
-Hagytál még valamit a kulacsban, duruca? - kontráz közbe a tanító s pajkosan akasztja a szemét a cigányéba...
Puporka néma szemrehányással akasztja ki a kulacsot a nyakából, azután ezekkel a szavakkal kacagja el magát:
-Fusson ki a szëmi, - valahol ën némët van a világon!
Úgy-ë mondtam...
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
A palóc vidéken csak Kisasszony-napig tartanak közös ménest. Akkor letelik a csikós "hívatallya" s azontúl minden gazda maga őrzi a lovát. Az ilyen gazda-lovászok este hajtanak ki. A hosszú őszi éjszakát közös tűz mellett heverészik át. Itt hányják-vetik meg a falu sorát: a csordásfogadást, bírótételt és mindent, ami fontos az ő egyszerű életökben. Mindíg van közülök egy soros, aki a legelésző jószágot szemmeltartja. Reggel felé megszítják a tüzet, felmelegszenek. Azután ki-ki összeszedi a lovait, felül a maga nyergesére s früstök tájára hazaballagnak. Így folyik a palóc gazda élete - András napig. Hűvös, deres őszi reggel. Az ivádi Kápolnavölgyben lobogó tűz mellett sütkéreznek a lovászok. Közöttük az Ivády (Sulyok) Pesta is, aki igen komoly ember és tekintélyes álommagyarázó. Most is egyik cimbora álmát fejtegeti s hallgatják mindnyájan, isteni félelemmel. Észre se veszik, hogy Ivády (Sulyok) Balázs Jancsi a soros közéjük kuporodik, éppen átellenben az öreg Sulyoknak. Balázs Jancsi kancsi szemű, rókaképű ember. Azt tartják róla, hogy sose töri jóban a fejét.
Alighogy leguggol, olyan dógot lát meg a félszemével, amit a többiek kettővel se vettek észre - és közbeszól:
-Pëstu bátyám, szavát në felejcsë, valamit mondaneék, ha mën nem bosszantanám:
-Dehogy bosszantasz fiam, csak mongyad
-Nem, nem szoólok meés së, mer jó megharagítom.
-Në gyermëk leőgy hát, csak mondd ki, amit akarsz. Nëm haragszok mëg, ha mondom.
Eközben Balázs Jancsi felkél a tűz mellől s lassan hátrább oldalog, aztán folytatja:
-Igazán nem bosszankogyik-e hát mëg?
-Nem, nem, vesszën mëg a szentëd! - mondtam má
-Nohát akkor kimondom: eég a csuhája!
Az ájtatos hallgatóság majdnem a tűzbe húll nevettében; az öreg Sulyok meg káromkodva hajítja botját Balázs Jancsi után, aki tisztes távolból ártatlan képpel, mintegy sajnálkozva szól vissza:
-Úgye-ë mondtam, hogy megbosszankogyik?
Minek az a sok haszontalan beszéd!
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
Parádra indult a palóc király, Ivády Miklós főszolgabíró, kollegájával Holló Gézával az Ivády Birka Geci alkalmatosságán. Mikor a vezekényi szurdok kapaszkodója alá érnek, a vén palóc előveszi kalapja mellől makráját s hátrafordul.
-Üres a pipám.
Ivády Miklós szó nélkül nyujtja át a kostök-zacskót. Birka rátölt. A zacskót visszanyujtja köszönés nélkül, azután a pipáját bal zápfogára szorítja s nagy nyugalommal bámul a pihenő lovak közé. A két úr mosolyogva néz össze: az öreg palóc hiányos tisztességtudására gondolnak. Egyszercsak Birka megúnja a várakozást, hátraszól:
-Hát gyön-ë mág az a tűz?
Holló kacagva nyujtja oda a gyufatartóját, Ivády Miklós pedig felhördül:
-No Geci, az ebatta, nagy szamár vagy! Hiába öregedtél meg, annyi emberséget se tudsz, hogy kell mástól szívességet kérni!
-Në-ne, én - mentegetőzik Birka - csak ollyan szivembő këérëm akkit këérek, mintha urasoó mondanám... Hát minek az a sok haszontalan beszeéd?!
Birka Geci méltatlankodása
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
Tisztújító gyűlésen jártak Egerben a mátrai szolgabírák. A gyűlés után, ősi szokás szerint az ördögnek is gyertyát gyujtottak... Már szépen pitymallott, mikor Ivády Miklós, meg Kovách Jóska rendes szállóhelyükre, az Árpád-fogadóba vergődtek. Hollót még ott hagyták a Casinóban. Fuvarosuk az öreg Birka Geci, az istállóajtóban szipákolt, mikor a két sógor fütyörészve megérkezett. A vén palóc a kalapját se billentette meg nekik: neheztelt rájok, hogy előtte való nap déltől étlen-szomjan magára hagyták. (Nem volt annyi sütnivalója, hogy az urai kontójára valamit rendelt volna magának.) Egy jó félóra mulva megérkezett Holló Géza is.
-Aggyon Isten pályinkás jórëgvelt, atyus! kiáltott oda szokott vidám hangján, a még mindíg az istállót támasztó Birka Gecinek. Azután bepördült két kollegájához a közös szobába. Alighogy a vetkőzéshez kezd, betörtet a vén palóc. Eléje görnyed, a két ujjával az üstökébe kap s azt gyöngén megrángatva tréfás félharaggal vonja kérdőre:
-Hát hoón szuklattaónk az éccaka heé?!
A palóc konfidenciája annyira tetszett Hollónak, hogy egy szót sem emelt ellene, csak mosolygott csöndesen. Hanem Ivády meg Kovách Jóska - majdnem az ágy alá kerültek nevettökben. Az öreg Birkának csak ez kellett. Hollót ott hagyja s nagy szemrehányással fordul feléjök
-Bij úgy istenuccsë, jaó is lësz mág ez így! Tënnap dëeltő rá së nëézeőnk az embërre, most mëg a tetejibe - kinevetyük. No meëg ez is valami
Ezzel sarkon fordult, rájuk húzta az ajtót. Estefelé, mikor a szolgabírák felébredtek - természetesen - annyira ellátták a vén palócot étellel, itallal, hogy a kocsi fenekén került haza.
Ki a beteg?
(Ivády Antal Dénes emlékezetéből)
A hugomat eredetileg Ivády (Antal) Katalinnak hívták, de az 1900-as évek második felében a hadneveket kezdték elhagyni és a hívatalosokmányokon már csak Ivády Katalin szerepelt. Amíg Ivádon lakott, szólították Bíró Katinak is, mert apánk valaha a falu bírája volt. Szükség volt valami megkülönböztető ragadványnére, mert a faluban sok Ivády Katalin volt. Aztán úgy hozta a sors, hogy Parádra került és feleségül ment Bíró Jánoshoz. Így sokan már Parádon is Bíró Katinak szólítják, de most a férje után.
Történt egyszer, hogy a hugomnak Egerbe kellett mennie az SZTK-ba orvosi vizsgálatra. A TAJ-kártyát már begyüjtötte az aszisztensnő és kezdte szólítgatni sorjában a betegeket. Szokás szerint sokat kellett várni és mindenki szeretett volna már mielőbb túllenni a vizsgálaton. Egyszercsak végre nyílt az ajtó és az aszisztensnő Bíró Jánosnét szólította vizsgálatra. A hugom nagy megkönnyebbüléssel fölállt és indult az orvosi szoba bejáratához, amikor észrevette, hogy egy másik beteg is hasonlóképpen cselekszik. Gondolta, hogy talán rosszul értette a nevet, ezért megkérdezte:
-Bíró Jánosnét szólították, ugye?
Az aszisztensnő válaszolt:
-Igen, Bíró Jánosné jöjjön be!
Erre a hugom is és a másik beteg is folytatta útját az orvosi szobába. Ez már gyanússá vált mindkettőjüknek és a hugom megkérdezte tőle:
-Ön is Bíró Jánosné?
-Igen! -Válaszolta a másik páciens. Így már érthetővé vált, hogy az a ritka eset fordult elő, hogy két Bíró Jánosné volt a várakozók között. A hugom az aszisztensnőhöz fordult:
-Kérem, mondja meg, melyikünket szólította, mert mindkettőnknek Bíró Jánosné a neve?
Az aszisztensnő is meglepődött és kézbevette mindkettőjük TAJ-kártyáját és a rajta lévő személyi adatok alapján, meglehetősen elbizonytalanodva döntötte el, hogy a másik beteg a szerencsés sorrakerülő. Zavarodottan, fejcsóválva csukta be magamögött az ajtót, miközben még mindíg a TAJ-kártyákon tartotta a szemét. Nyilván ő is hihetelennek tartotta ezt az esetet. Aztán sorra került a hugom is. Amikor belépett, az aszisztensnő elnézést kért a furcsa eset miatt, majd így folytatta:
-Képzelje el, hogy nemcsak a férjük neve azonos, de mindkettőjüknek a lánykori neve is Ivády Katalin, sőt mi több, a másik betegnek mégaz anyja neve is Ivády Katalin volt! Ez már szinte hihetetlen.
Azóta, a családkutatásom során már kiderítettem, hogy a másik Bíró Jánosné, Ivády (Tamás) Bélának és Ivády (Dávid) Katalinnak a lánya volt, aki Istenmezejére ment férjhez Bíró Jánoshoz. Mivel szívesen beszélgettem volna vele, megnéztem a hevesmegyei telefonkönyvet. Ekkor ért az újabb meglepetés. Istenmezején a 2001. évi telefonkönyvben 86 személynek volt Bíró a vezetékneve, melyből tíz fő volt Bíró János és kettő Bíró Jánosné. Ezek után lemondtam a telefonálásról.
A palóc király, meg a Berci kocsis
(Borsodi László "Az emmi sorónk" című anekdótagyüjteményéből)
Ivády Miklóst, a Pétervásári járás híres főszolgabíráját sokáig szolgálta a nagyfogú Berci kocsis. Hűséges cseléd volt; de a maga együgyűségében annyira bizalmaskodó, hogy néha az urának olyan félvállról hányta a szót, mintha csak Laci sógorral, a mindenessel feleselt volna. Egyik egri útja alkalmával az öreg Ivády a Koronában szállott meg. A délelőtt folyamán minden ügyét-baját elintézte és tizenkét órakor azzal a szándékkal ért a vendéglőjébe, hogy megebédel és hamarosan indul hazafelé. De ember tervez, Isten végez... Ahogy belép a kertbe, ott találja Bíró Zoltánt, Kiss Matyit, meg Pozsgay fiskálist. Jóbarát valamennyi s a jónak egyik sem elrontója... Az ebédjük aztán Balog Gábor muzsikája mellett a vacsorába nyúlt; a vacsora pedig bizonyosan beérte volna a früstököt, ha a palóc királyt valami fontos másnapi tárgyalás ki nem kényszeríti a barátkozásból. Így éjfélfelé fogatott s egynéhány Szent János áldása után elkezelt a cimboráktól. A banda kikisérte a kapu alá, s hogy ím szép enyhe nyári éjszaka volt, csak úgy kiskabátban helyezkedett el a kocsin.
-No mehetünk, nagyfogú, - hanem előbb itt a szivar, ha akarsz, gyujts rá - szólt jókedvűen a kocsisára.
Berci rágyujt, eligazodik a bakon, de nem indul. Tartja a gyeplőt szótalan, szemrehányóan, félig hátraszegett nyakkal, mintha azt akarta volna hátrakiáltani
-Nohát, hogy lëszeőnk!?
-No mért nem indulsz már te nagyfogú huncút? - morran rá az öreg.
-Ne szaporíjjuk a szaót. Fël këll vënnyi azt a köpönyegët, mer aggyig et tapodtat së mëneőnk! - vág vissza nagy hegyesen Berci
-Már mi a fenének venném fel, 'sz nincs most hideg!
-Nem eér nekëm az a haszontalan beszéd sëmmit. Ím doktoreé hajhászom mëmmëg vagy két hétyig a szëgeény jaószágot
Az öreg úr csakugyan fölvette a köpönyeget.
Dindi néni kecskéje
(Ivády Antal Dénes emlékezetéből)
Ivády (Kovács) Ágoston felesége Oláh Zsuzsanna volt, de a faluban egyszerűen csak "Dindi néninek" szólították. Gyermekük nem volt, de volt egy kecskéjük, melyet Dindi néni gidakorától fogva rendkívüli bánásmódban részesített. Úgy szerette, gondozta, babusgatta, mintha a hiányzó gyermeküket pótolta volna. Mancikának nevezte el s ha nevén szólította, mint a kezesbárány szaladt elő, hogy gazdája kezét nyalogassa. Dindi néniékkel szemben lakott Kovács Márton a feleségével, Ivády (Epro) Margittal, akit szintén Mancikának becéztek a faluban. Nagyon sokszor előfordult, hogy amikor Dindi néni a kecskéjét szólította, Margitka rohant ki a házból, mert azt hitte őt hívja. Sokszor mérgelődött emiatt és a kecskét már százszor elátkozta magában. "Csak pusztulna el az a rusnya jószág végre, hogy ne kelljen folyton hiába kifutkosnom, ha a nevemet hallom! Ráadásul, ha nem engem hívott, még úgy is kell tennem, mintha éppen valami más dolgom akadt volna, azért mentem ki, nehogy rajtam röhögjenek!" Nap, mint nap ezek a gondolatok jártak a fejében. Egyszer aztán Dindi néni hiába szólította a kecskéjét, az nem jött elő. Nagyon öreg volt már és valószínű végelgyengülésben elpusztult. Dindi néni sírva ment át a szomszédba Margitkához és tudatta, hogy szörnyű tragédia történt, szegény Mancika az elmult éjjel "meghalt. Margitka mély együttérzéssel fogadta a "szomorú" hírt és gondolta magában, hogy "mégis van Isten!"
Nyelvbotlás
(Ivády Antal Dénes emlékezetéből)
Egy ivádi fiatalasszonynak nagyon fájt a foga és le kellett mennie a körzeti orvoshoz Pétervásárára kihúzatni. Fogorvos akkor még csakEgerben volt, így a sürgős fogászati eseteket is a körzeti orvos látta el. Mivel a járásban csak az az egy orvosi rendelő volt, a váróteremben mindíg sokan voltak. Az orvos felváltva szólította be a férfi és női betegeket, egyszerre hármat-négyet is. Az ajtó sem volt tökéletesen szigetelve, így a hangosabb beszéd szinte tökéletesen kihallatszott és a kint várakozók akarva-akaratlanul is tudomást szereztek egymás betegségéről. Ez természetesen zavarta a betegeket, akik egyébként is idegesek voltak a saját betegségük miatt. Sorra került a fogfájós fiatalasszony is, aki zavarában, jó hangosan ezt mondta az orvosnak:
-Jaj, doktor úr, akkora fog van a lyukamban, húzza ki gyorsan!
Akkora derültséget váltott ki ez a bejelentés az emberekben, még a kintlévőkben is, hogy rövid időre a saját bajukról is megfeledkeztek.
Nyelvbotlás
(Ivády Antal Dénes emlékezetéből)
Egy ivádi fiatalasszonynak nagyon fájt a foga és le kellett mennie a körzeti orvoshoz Pétervásárára kihúzatni. Fogorvos akkor még csakEgerben volt, így a sürgős fogászati eseteket is a körzeti orvos látta el. Mivel a járásban csak az az egy orvosi rendelő volt, a váróteremben mindíg sokan voltak. Az orvos felváltva szólította be a férfi és női betegeket, egyszerre hármat-négyet is. Az ajtó sem volt tökéletesen szigetelve, így a hangosabb beszéd szinte tökéletesen kihallatszott és a kint várakozók akarva-akaratlanul is tudomást szereztek egymás betegségéről. Ez természetesen zavarta a betegeket, akik egyébként is idegesek voltak a saját betegségük miatt. Sorra került a fogfájós fiatalasszony is, aki zavarában, jó hangosan ezt mondta az orvosnak:
-Jaj, doktor úr, akkora fog van a lyukamban, húzza ki gyorsan!
Akkora derültséget váltott ki ez a bejelentés az emberekben, még a kintlévőkben is, hogy rövid időre a saját bajukról is megfeledkeztek.
Behívóparancs
(Ivády Antal Dénes emlékezetéből)
1929. december 22-én a véletlen folytán Ivádon két Ivády Gyula is született, az egyik a Kovács-hadban, a másik a Bialos-hadban. Sokáig nem volt probléma a névazonosságból, mert használták a hadnevüket is, ami jól megkülönböztette őket. Amikor azonban elértékazt a kort, amikor a fiatalokat behívják katonának, akkor kezdődött a bonyodalom. Ugyanis Behívóparancs érkezett Ivádra Ivády Gyularészére. Mivel mindketten ugyanazon a napon születtek, és a véletlen folytán még az édesanyjuk neve is azonos volt, vagyis Ivády Rozália, nem lehetett eldönteni, hogy ki kapta a behívót. Igaz ugyan, hogy egyikőjük édesanyját a faluban Ivády (Bialos) Rozáliának hívták, amásikójukét pedig Ivády (Dávid) Rozáliának, de a behívón a hadnév nem szerepelt. Mivel sok idő nem volt a tanakodásra, úgy döntöttek, hogy bevonulnak mindketten. Majd kiderül ott, hogy kinek szólt a behívó. A laktanyában a gyakorlótéren felsorakoztatták a bevonultakat és névsorolvasást kezdtek. Amikor az Ivády Gyula névhez értek, mindketten jelentkeztek. A fogadóbizottság is meglepődött az adatok azonosságán és mivel a névjegyzéken csak egy Ivády Gyula szerepelt, találomra egyikőjüket haza küldték, a másikukkal pedig letöltették a teljes katonaidőt. Akit haza küldtek, az sem örülhetett sokáig, mert hamarosan kitört a II. világháború és behívták őt is katonai szolgálatra. Szerencsére mindkét Ivády Gyula nagyobb sérülések nélkül túlélte a háború borzalmait.
Kapcsolat
